szösz

gubancolódok, gabalyodok. :) öh, valami féleség. medál a nyakban, történések körém.

vhogy mindig felfedezek vmi összhangot, vmi összekacsintást a szálakban, és ez egyrészt megnyugtató, hogy ami történik, az úgy, és akkor, és ott, és azzal, ahogy-amikor-ahol-akivel kell, hogy történjen. másrészt meg ijesztő, hogy ezeknek meg van a történnikellése. és nem lehet elkerülni.

úgyértem, biztos minden ember életében van egy v több dolog, aminek meg kell történnie, olyan, mint karma, szóval a megtörténés, a megtapasztalás miatt. én nem gondolom, hogy úgy meg lennének írva a sorsok, mint egy könyv, ahol csak laponként lapozunk, és csak előre.

akkor már inkább úgy képzelem, h van a könyv, mint sors, vagy karma, vagy ilyen valami, életfeladat, és be van könyvjelzőzve néhány fejezet, vagy oldal, amit nem léphetünk át, nem kerülhetünk ki, el kell olvasnunk, s kezdeni vele vmit. és akkor ez így már azért nem is olyan nagyon ijesztő.

vagy az baj, hogy én ezt így megfogalmazom-megmagyarázom magamnak? megmagyarázom? észreveszem, és belemagyarázom? vagy tényleg? szerintem tényleg, mert túl sok, és az már gyanús...  tiszta rossz, hogy jelen vannak ezek a kapcsok, és mégsem tudom kiteljesíteni, csak úgy bekerülnek a fénykörömbe, ahol már láthatóak, és de mi van a fénykörön kívüliekkel? amiket nem látok. miért nem látom? láthatnám amúgy? mondjuk sokszor a fénykörbe bejutókkal se tudok mit kezdeni, illetve nemtudom, h mit kell velük kezdeni, csak úgy kezdek velük vmit magamtól... aztán később, amikor már bederül, akkor tudom, hogy mit lehetett volna vele még kezdeni :P majd gyakorlok.