szösz

21:25 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

Wednesday, May 10, 2006

Szösz néne

Varró Dániel verse

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?

Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi se búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.

Futnak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoznak máris: “Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
“Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”

00:45 Posted in agymenésem , belül , kívül | Permalink | Comments (1) | Email this

Sunday, April 09, 2006

csak szólok, hogy...

megjelent a harmadik firkám, csak visszadátumoztam h sorba legyenek. mert ezzel még el voltam maradva

21:35 Posted in agymenésem , csak úgy | Permalink | Comments (0) | Email this

Saturday, April 01, 2006

...

egy pici lány egyéves szülinapjára egy Mackót s egy szív alakú kispárnát kapott. megszerette a Mackót, imádta ölelni. a kispárnája nélkül pedig nem fordult álomba a valóság...
nappal az ágy sarkában, a szív alakú párnán csücsülve nézte a Mackó, mi történik a szobácskában. De amikor eljött az este, a lányka elmesélte Mackójának - fejét a kispárnán pihentetve - mi minden történt vele aznap. és a Mackó mindig meghallgatta őt. Elalvás előtt pedig feje alá gyűrte kis Szivét, és szorosan karjaiba zárta a legjobb barátját, a Mackót.
amikor nagyobb lett a lány, egy nap elcsodálkozott, h milyen öreg a Mackó. milyen régóta megvan. és a kispárna? a Szíve. már rég lefoszlott róla jóéjszatkát!-hímzés. s a Mackó is milyen kis aranyos kopott. mennyire szereti és ragaszkodik hozzá...
meghatotta a lányzót a összetartozás. egész éjjel sírt. a szív alakú kispárnájába.
a kicsi lány 19 éve ezen a párnán nyugtatja fejét.
és ezzel a Mackóval alussza álmát.
és EZ a szerelem sosem kerül polcra...

20:56 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

Wednesday, March 29, 2006

nr5

tavasz kikelet csicseri természet ahol most zümmen zizzen minden szerelmes lesz a parányi földi csillagocskák bájában fürödve napsugarat vedelve fülharsanó zenebona az erdő mélyétől a magasságig kitörő örömmel szemléli a körüli körülölelő zöldet boldogságérzet tölti el csavarog csapongva hűs és forró közt állandó belső békével virágfejeket simogat végig harmatos ujjaival mancsának tenyerében illóolajat gyűjtöget hogy hirdesse a távoliakba is amihez nem kell ruha és duruzsolástól részegül a kedves llélek és test és szellem játékosan libegnek a réti virágszálak között vagy rajtukon keresztülre általban hogy hideg vízbe érkezzenek pajkosan nevetgélve egymásra vizet locsolva tapintja és simítja és szagolja a csillogást hozzábújik és ellazul a kellemtől ajándékot kapott mit ő is ad ugyanakkor kölcsön egymást boldogítva folyton-folyvást és örökké meg nem szűnő körforgás csigalépcső kicsi fészek mélyén ott madárkák kukucskálnak vagy picike magocskák csücsülnek nyári pottyanásra várva csendben a nap melengető karja felé fordulva a tóparton szúnyogot int igéző táncot lejt a szitakötő a víztükörben s a nád közt ebihalak bújócskáznak a halk fényben kis kosárkában hordják a virágport a csíkos zümmögők virágról virágra kóstoljon belőle melyiket üzente szeretője s vegye magához az édes nedvet pillangók pödrik ki a fodros tölcsérekből hátát púposítja a macska a hízelgésre ő meg a szárnyait nyitogatja a nap csiklandó cirógatására nyújtózik kényeztetni szereti és békét meg nyugalmat cserélnek de a ragaszkodás állandó marad ha lágy szellő vagy viharos orkán jön is látogatóba egymáshoz láncoltan sírnak nevetnek búsulnak örülnek beszélnek táncolnak énekelnek rajzolnak építenek kicsi kunyhót napfényből és harmatcseppből tükröt formál gyönyörködik virágkoronájában tőle kapta szerelemből csiripelték jókedvű vágyait a cérnalábúak tovasuhannak ő marad a félholddal hajnaltól a napot szereti mert kedvencem a napraforgó.

18:28 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

nr4

merengek nézek kifelé a látás kifolyik a szemgödrökön át a koponyából tolongó álomszerű gondolatok lökdösik egymást és kergetőznek a végtelenben találkoznak utat nyitnak a sötétségbe mint a villám úgy közlekednek folyton meg-meglökve a mellettük állókat hova igyekeznek merre tartanak és honnan jöttek csak átzakatolnak az elméken egy-egy cseppecskét ottfelejtve magukból az agytekervények kanyarulataiban szöget ütve az álom elpunnyasztó érzését sodorják maguk előtt vonszolják maguk után és ellanyhad a szemhéj és összezárul a vászonra kivetülnek a gondolat-képek majd elillannak villámgyorsan mint az üldözött nyúl az üregben millió gondolat ezer képet szül álommá szövődnek össze aztán kizuhannak az emlékezetből mihelyt felnyílik a biztonságot jelentő nyújtó szemhéjzár mint illóolaj úgy távoznak s még csöppöket is alig-alig hagynak maguk mögött emlékezzésképp szomorú és dühítő dolog nem tudni hogy miről volt szó miközben minden porcika a folytatást szomjazza többet kérne az édes nedűből mely se nem folyékony légnemű vagy szilárd tökéletesen kézzelfoghatatlan leírhatatlan elmondhatatlan az ember hogyan legyen képes érzéseket átadni beszéddel hasztalan kerítés unalmas locsifecsi képekkel elérthető alakok és színek kavalkádja tapintani nem tud a szív tán dalban a legmegfelelőbb épp oly kézzelfoghatalan halmazállapot nélküli valami mely legközelebb a szívhez férkőzni képes a testen átmászva magát átadja az érzéseket hangokat és képeket maga formál az ember maga számára így éli ki határtalan kreativitását felfedezve alkotóerejét kitárja képzelete kapuit és széles fénycsóvát nyit a fent felé ezen a csatornán át úszkálnak a gondolatok és az erők amit kifog magának továbbadja vagy visszadobja vagy elszökik tőle egy náladnál felsőbbrendűt sosem leszel képes megtartani

18:28 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

Monday, March 20, 2006

nr3

láttam és hallottam csicseri fecske pillangó szárnyon zengett a dal nem volt elég többet kérek a türelem rózsát verem beleesés sebesülés de van ág amivel kimászom a sárból új élet éled virág szirmának rajzos hulláma sziporkázik a sok szín a zümmögés és sok szárnycsapás nem kimúlást jelent de új erőket hoz a nap kicsiny szellő fuvallat fuvola éneke jobb kedvre derít a sok barát új mert ismeretlen régi mert ismered minden csöpp zugát apró járatát odúit alagútját a kútból forrásvíz csillan ki a szemek elé tárul a nagyvilágból és csodát lát és sejtet valami hűs ami a forróba olvad nyugodt kézzel hinti a sugarakat a messzeségbe a pirinyóba fergeteges forgataggal belehuppan a puhaságba pelyhes pihék között beleépül és mosolyint egy kacérat a boldogság felhőjén az összes többinek aki nem is látta csak a felét vagy annyit se mert előtte a függöny kitakarózni nem mer láthatná egészen pökhendien lemondó a jókedv meg csalódottan nevetgél rajta állati gúny kötözött kéz inkább a szabadságért nyújtózik elengedi a szoros markot ledobja a poros maszkot felkapaszkodik a lépőn és szalad a légben utoléri az elsőt kacsint és felszáll benne a buborékok és lufik nyikhaj hangon kacagnak és pukkannak úgyis kicsinyeik keletkeznek cseperednek és folyatják az elején pázsitos réten virágot ültet fa árnyékába lecsüccsen hogy édes dallamka másszon hegyes kis fülébe a táncoslábúnak s egy fél mosolyt rajzoljon kis pofijára a kék ég sárga gömbje nem unja meg kedvtelésből űzi gondját elfolyósítja és lecsapolja kis fiolába a folyóba dobja az ár ellen úszik fűzfaágba kapaszkodva kacsák húzzák partra ott a hajó mellett egy pöttyentés nyugalomra lel az a pár tündérlány békésen furfangos kis tűncot jár a lélekkel koszorúba fonva szakasztott ékkő a világ gyűrűjében s csodára bámul akinek a szeme tükre ránéz a fodrozódó hajtincsekre mámorító hátat fordít s hanyatt pilled bele a békességbe

21:20 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

Thursday, March 16, 2006

nr2

a távoli falkák púpos hátát lesi becsukott szemmel a csillagok mögött talán lehet egy kis fény meg egy hosszú göndörhajú lányzó és barna a hangja meg csendes magas talán szemüvege is van mert ma van a szülinapja és egy korong ami középen lyukas meg szerpentin ami a hegyre megy fel és le a kitörés elmossa piros folyó a nap sír szellemek kalapot emelnek nem daruval az messze száll és hosszú a nyaka a tóból bakancsot kihalász pedig flying fish meg delfin csillogó bőr hát teljesen dorombolás és dörgölőzés húzódó szempár kaján vigyorral és zölden és csíkosan lopakodva a teliholdas kertek alján ketten egy feketével afrika felé ott süt a nap és örök nyár van csak strand nincs hát folyó kettő ami találkozik és sárkánnyal egyyé válik a kettő egy zöld egy barna egy pici egy csöpp az eső meg kéken összezavarja a kettőt csak a patinás sárkány áll választónál figyel néz tettrekészen kunkori halfarkával meg a villájával lakókocsiban akar lakni akárhova megy mint a csiga a hazájával milyen szép és jóképű de nem ír levelet csak betoppan és szeret bágyadtan ébred selyemszínű mosolyok közepette sok keréken tovaszáguld egy helyben közelről nézi a távolit és távolra látja ami az orra előtt van amiből kettőt lát és ami egy és amiből egyet pedig kettő egyformának nem mondanám se itt se ott se most se máskor csak egyet zöttyen a táj ugrik tovább a rét a nyúllal madárszárnyon siklik a látvány két fényponttal csóvává nő és pávaszemet rajzol rezegteti csalogat és czuppant egyet a végére a kakadu tarajával csak néz és rikít rikkant rikácsol kedves és hízelgő sárga lapokat néz cellulózból összerakva meg ólomból nehéz a súly lehúzza a fejéből a magasból és a mélybe száll ahol minden sötétkékben játszik és hűvös zenék szólnak buborékhangon hárfázó mélyi lények nem énekel csak tátogva magyaráz és meséli a történetet hallotta régről összegubancos üstökkel mered a fent felé szüremlik a fényecske az ötödik emeletről a földszint alá viszi hogy boldog legyen.

21:12 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (0) | Email this

Saturday, March 11, 2006

nem magyarázat

hella
na, ez most nem egy firka, csak közlemény (írhattam volna a "csak úgy"-ba is) de mégis a firkáimhoz tartozik.
szal az irományaimhoz nem tudom mit tudnék hozzáfűzni, központozást nem nagyon (ööö, egyáltalán nem) használok.
papp, igazad lehet ;) ez vmi olyasmit hivatott kifejezni, amit a commentedben írtál. ez a folyam-folyamatosság-korlátlanság-téma =P
kössz, h megfogalmaztad nekem ;) czupp érte =*
egyébként feltehetném a többit, csak sorrendben szeretném és nincs gépem begépleni...
na czuppants

22:00 Posted in agymenésem , csak úgy | Permalink | Comments (0) | Email this

Wednesday, March 08, 2006

íme az első... alias nr1

hófehér tiszta fehér minden mint egy sosem létezö üresség állok a fehér fagyos hóval borított végeláthatatlan jégpáncélon és fetrengek a hidegben a forróságban egy 0,5 m átmérőjű tökéletes hógömb tarkómba puffan egy pillanatra megáll majd pelyhekre hullva pereg le a fejemről folyékony az agyam a repedésen kiszivárog körülnéz kibontja fehér angyalszárnyait és sose látom többé egy ék alakú vagy inkább nem mégsem jó úgy marad az ék tökéletesen tiszta H2O-ból keletkezett jégdarab mélyen a tó alól közepén napalakú sugarak a repedés nyár kell neki nyarat idéz felszakítja a mellkasom a bordáim a tüdőm a szívem nem baj nem kiabálok nevetek fel és kiszabadultan nincs több börtön kék fakabátok zebra nélkül nesze nektek és már piros és meleg jön a nyár vagy csak az emléke jön a forróság nagy hévvel nem metróval csak az érzését hozza egyedül érkezett s nem is várja senki és semmi csak a tökéletes fehér hóval borított jégpáncélra érkezett ő nem tudja miért csak azt hogy miért már nem fáj senkinek nekem se mást meg nem érdekel és ott hever a nyár a fagyon és próbálja csinálni a nyarat de már semmi sem gerjed rá egyedül maradt belebújna de már majdnem teljesen hideg a zöld szem nem villog mint egyszer az ujja nem cirógat mint valakit a torka nem nyílik meg vinnyogásra sem csak alatta a szakadék amiből kizuhant a nyár a saját világából amikor ő zuhant a nyárba saját külső világából már magába csukta ezer lakatra és vaspánt meg egyéb és most kizuhant ahogy egyszer azt álmodta jó lesz csak nem tudják amíg oda nem érnek előre jó is lenne angyalok lennénk és a hattyút fattyúnak néznénk pedig szappantartó giccses lenne annak de élő igazinak szép és ámulatba révülés nem ez a világ kellett neki a zöldszeműnek gömbölyűre vágyott meg is kapta a tarkójába és lám-lám nyekk ami marad az meg gyorsfagyasztott csirke elrontottam ami marad az meg csak automata gyorsfagyasztott csirke legyen mondjuk comb az fincsi szeretik a gyerekek a nyeles husit. Legalább szabad mint a madár.

04:50 Posted in agymenésem | Permalink | Comments (1) | Email this

Monday, March 06, 2006

beharangozó

halló
köszönöm a comments-eket ;)
nemsokára felteszem az irományaimat, lehet majd olvasgatni meg belegabalyodni mert nem vmi eccerű
érzésekről benyomásokról írtam
hosszú vonatút alatt szotkam leírni a gondolataim kötegeit (győr-debrecen táv és fordítva)
sziasztok!

23:15 Posted in agymenésem , csak úgy | Permalink | Comments (0) | Email this